„Ferenc Ferdinánd volt a legerősebb szóvivője az Osztrák-Magyar Monarchia békéjének"
(Richard Ned Lebow)

Ferenc Ferdinánd százötvenhét éve,1863. december 18-án született Grazban, Károly Lajos főherceg - Ferenc József ausztriai császár öccse -, és Mária Annunciáta nápolyi-szicíliai királyi hercegnő gyermekeként. Tizenhét éves korában a császár engedélyével felvette az Este hercegi családnevet is, hogy hozzájuthasson nagybátyja, V. Ferenc modenai herceg örökségéhez.

Az 1875-ben megörökölt hagyatéknak köszönhetően

A fiatal főherceg 1878 áprilisában kezdte meg a Habsburg főhercegek számára kötelező katonai szolgálatát a budapesti 32. gyalogezrednél, hadnagyi rendfokozatban.

A későbbi reformelképzeléseire is igen nagy hatást gyakorolt az az erős nacionalizmus,

mert ezt potenciális veszélynek tartotta a Monarchia egységére nézve. A briliáns intellektussal megáldott bohém természetű trónörökös, Rudolf főherceg 1889. január 30-i máig tisztázatlan hátterű tragikus halála után Ferenc Ferdinánd apja, Károly Lajos főherceg lett a trónörökös, Ferenc József császár legidősebb öccseként.

Ferenc Ferdinánd udvari karrierjében az apja 1896.március 19-én bekövetkezett halála hozta el a legnagyobb változást, mert ezzel ő lépett elő az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösévé.

Őszinte és mély szerelem, súlyos megaláztatásokkal

De más szempontból is fordulópontnak számított ez az év Ferenc Ferdinánd életében, mivel ekkor ismerte meg élete nagy szerelmét, Chotek Zsófia grófnőt Prágában.

Eleinte titokban tartották a kapcsolatukat, de 1899-ben Ferenc Ferdinánd elhatározta, hogy eljegyzi az udvarképesség szempontjából alacsonyabb társadalmi helyzetű Zsófiát, nem törődve a várható botránnyal.

A bécsi udvar ókonzervatív, spanyol eredetű szokásjoga szerint a királyi család főhercegi tagjai kizárólag hasonló rangúakkal köthettek házasságot,

Zsófia családja tehát hiába számított az egyik legrégebbi és legpatinásabb cseh főnemesi famíliának, Ferenc Ferdinánd bejelentése, hogy eljegyzi Chotek Zsófiát, óriási botrányt idézett elő az udvarban.

és kitartott szerelme mellett. Több indulatos, veszekedésekkel tarkított vita után Ferenc József végül azzal a feltétellel adta beleegyezését az általa mereven ellenezett frigyhez, ha az unokaöccse tudomásul veszi, hogy csak „rangon aluli", morganatikus házasságot köthet a cseh grófnővel.

A császár az eljegyzéshez adott írásos hozzájárulásában kizárta, hogy Ferenc Ferdinánd és Zsófia leendő gyermekei megörökölhessék a trónt,és azt is megtagadta, hogy a feleség családját a Habsburgokkal egyenrangú birodalmi főnemesek sorába emelje.

Kizárta továbbá, hogy Ferenc Ferdinánd és Zsófia utódai a Habsburg-Lotaringiai előnevet viselhessék, a leendő gyerekeket csak a „von Hohenberg" név illette meg.

egészen 1909-ig. Az észak-csehországi Reichstadtban (ma Zákupy) 1900. július elsején megtartott esküvőtől az udvar tagjai tüntetően távol tartották magukat.

A feleségét érő sorozatos megaláztatások miatt az uralkodó és a trónörökös közötti addig sem túl szívélyes viszony véglegesen elhidegült; Ferenc Ferdinándnak a Monarchia jövőjéről vallott nézetei pedig ellenségessé tették vele szemben a császárt.

A trónörökös tisztán látta a pánszlávizmus veszélyes következményeit

Ferenc József számára az 1867-es osztrák-magyar kiegyezésen alapuló dualista államrendszer esetleges reformjának kérdése szigorú tabunak számított. Pedig a századforduló környékén egyre több repedés jelent meg a Monarchia építményén a megváltozott nemzetközi helyzet, valamint az egyre erőteljesebbé váló nemzetiségi szeparatista törekvések miatt.

Az 1878-as berlini kongresszus a cári Oroszország Balkánon elért katonai sikereit diplomáciai vereséggé változtatta, nem kis részt Andrássy Gyula grófnak, a Monarchia közös külügyminiszterének köszönhetően. Oroszország azonban Berlin után sem mondott le balkáni befolyásának kiterjesztéséről, amihez Szentpétervárnak a pánszlávizmus szolgált ideológiai munícióként.

Bosznia-Hercegovina 1878-as okkupációja után Belgrádban is magasra csaptak a nagyszerb nacionalizmus lángjai, ami 1903-tól, a Monarchiával szemben lojális viszonyra törekvő Obrenovics Sándor király meggyilkolása után az állami politika szintjére emelkedett.

Oroszországnak és Szerbiának a Monarchia meggyengítése és felbomlasztása egyaránt közös érdeknek számított, amihez többek között az Osztrák-Magyar Monarchia összlakosságán belül 50 százalékos arányt képviselő szláv etnikum körében fel-fel lobbanó elégedetlenséget akarták eszközként felhasználni.

Ferenc Ferdinánd pontosan felismerte ezt a Monarchiára nézve egyre nagyobb fenyegetést jelentő veszélyt. Az udvarhoz közeli szoldateszka néhány forrófejű tábornokával szemben a trónörökös azzal is tisztában volt, hogy egy esetleges Szerbia elleni preventív háború

ami pedig megsemmisítené a Monarchiát.

A szlávságot akarta megtenni harmadik pillérnek

Ferenc József, ahogy korábban Rudolfot, úgy Ferenc Ferdinándot sem vonta be az államügyek intézésébe; a trónörökösnek csupán formális, üres reprezentációs feladatokat szánt. Ferenc Ferdinánd – aki viszont igen komolyan készült az uralkodásra – ezt a helyzetet egy saját tanácsadó testület, amolyan kvázi árnyékkabinet felállításával igyekezett ellensúlyozni.

1908-tól a trónörökös lakhelyén, a híres törökverő hadvezér, Savoyai Jenő herceg egykori rezidenciáján, a bécsi Belvedere-palotában kezdte meg működését ez a „kis katonai kabinetnek" elnevezett grémium, amely Ferenc József legnagyobb bosszúságára rövid idő alatt komoly politikai központtá nőtte ki magát.

Ferenc Ferdinánd csak úgy látta hosszú távon is fenntarthatónak a Monarchia egységét, ha az 1867-es dualista államrendszert első lépésként egy olyan trialista államszövetséggé alakítják át, amelyben Ausztrián és Magyarországon kívül a szlávság alkotná a harmadik pillért.

Ehhez a Monarchia keretein belül egy Horvátország primátusa alatt álló délszláv királyságot akart létrehozni, amelybe Boszniát és Dalmáciát is beleintegrálták volna,

(A trónörökös azt feltételezte, hogy ezzel a lépéssel egyben a nagyszerb nacionalista törekvéseket, valamint az orosz pánszláv izgatást is semelgesítheti.)

amelynek az uralkodó személye, és az 1867-es kiegyezéshez hasonló közös képviseleti illetve végrehajtó szervek adták volna meg az államjogi kereteit.

A föderalista alkotmányos monarchiaként működő Nagy-ausztriai Egyesült Államok élén álló uralkodó – az Osztrák-Magyar Monarchiához hasonlóan – továbbra is erős jogosítványokkal rendelkezett volna. A trónörökös Ferenc József halála után már ezekkel a kész tervekkel, II. Ferenc néven akarta elfoglalni a trónt.

A „kis katonai iroda" belvedere-i politikai műhelyében szövögetett reformelképzelések az uralkodót, és a budapesti politikai elitet is mélyen felháborították.

amely megszüntette volna Magyarországnak az 1867-es kiegyezésen alapuló privilegizált helyzetét, és az 1868-as magyar-horvát kiegyezést hatálytalanítva, elválasztotta volna a Szent Koronától Horvátországot.

Ferenc Ferdinánd rendkívül rossz, őt a magyarság legfőbb ellenségének kikiáltó sajtója is leginkább ezekre a magyar privilégiumokat megnyirbálni készülő terveire vezethetők vissza. Ferenc Ferdinánd ugyan nagyra becsülte és tisztelte Tisza Istvánt az intellektusa miatt,

és Ifj. Andrássy Gyulával együtt a magyar nacionalizmus elkötelezett hívének tartotta, ami miatt egyszer sem fogadta személyes audiencián. Ferenc Ferdinánd reformelképzelését Belgrádban is leplezetlen ellenszenvvel fogadták, mert az szembe ment a Karagyorgyevics-ház illetve a szerb nacionalisták Nagy-Szerbia elképzelésével.

A Monarchián belüli nagyobb önállóságért küzdő szláv politikusok körében a trónörökös viszont rendkívül nagy népszerűségnek örvendett.

Egy Oroszországgal szembeni esetleges fegyveres konfliktus lehetőségét élesen elvetette, mivel szerinte az semmi mást, csak a Monarchia (és a cári rendszer) pusztulását, valamint egy nagy európai háborút eredményezne.

A történelem furcsa fintora, hogy a szlávoknak mindenben kedvezni akaró trónörököst és feleségét 1914. június 28-án Szarajevóban Belgrádból támogatott délszláv összeesküvők ölték meg - így már soha nem derül ki, meddig jutott volna el tervei megvalósításában, ha trónra kerül.