Hát, nézzük, mit rejt ez a doboz. Hú, milyen régi irat! Csak úgy száll belőle a por. Kezdjük az elején. Szép, régi írás, lúdtollal, latinul. Világos, jól érthető középkori latin. Miről szól?

„Én, a bagnoreai születésű Bonaventura bíboros püspök, magiszter, vallástudós, Őszentsége, a Pápa Úr döntésének köszönhetően Szent Ferenc örököse, rendjének vezetője és életrajzírója, jelentem mindazoknak, akiket illet, hogy befejeztem a munkámat.

Szent Ferenc, vagy ahogyan mindenki hívta: Francesco Urunk Jézus Krisztus megtestesüléseként járt közöttünk a földön, mint a Gyógyító Orvos és a Legnagyobb Tanító. De hát ő már évtizedek óta a Mennyország boldog lakója! Én pedig még itt volnék ezen a világon, és mint a ferences rend generálisa, első számú vezetője most én vezetem a rendet, mégpedig magas rangú főpapként, bíborosként! Én láttam őt! Igen, a saját két szememmel! Csak nem emlékszem rá. Gyermekként súlyosan megbetegedtem. Jó anyám attól féltett, hogy meghalok. Elvitt a Szeráfikus Testvérhez. Tudjátok ti egyáltalán, mai fiatalok, mi az, hogy „szeráf”? Ó, ti tanulatlan ostobák! A szeráf egy arkangyal! Méghozzá olyan fajta, aki mindig és örökön örökké Isten előtt áll és az ő tüzében lángol. Ferenc atya pedig maga volt a Tűz, a Láng, a Fény, őbenne jelent meg közöttünk újra a Világ Megváltója. Ezért neveztük el őt így: a Szeráfikus Testvér.

Kicsi koromban engem, a csenevész és fejletlen gyermeket hozzá vitt jó anyám. Bocsánat, helyesbítek: Hozzá.

– Mentsd meg őt, Uram! – fohászkodott jó anyám Szent Ferenchez, a Csodatevő Gyógyítóhoz, akinek szavára hallgatott az erdő, a tenger, a madarak, a halak és a farkasok.

– Olyan nyamvadt ez a kölyök, hogy mindjárt kiszáll belőle a lélek! – kérlelte jó anyám a Szeráfikus Testvért.

Akkor engem Ferenc testvér ölbe vett. Megsimogatta a fejemet és így szólt:

– Ne sírj, te asszony, mert jó szerencse áll a gyermeked előtt!

Azóta hívnak engem ezen így, hogy „Jó Szerencse”. Latinul Bonaventura. Mennyit töprengtem ezen! Mi is volt az a jó szerencse, amire Istennek a Kiválasztottja, Szent Ferenc célzott? Hogy életben maradtam? Nem, nem! Hanem hogy találkozhattam vele! Hogy belenézhettem a Fénybe!

Testvérkéim! Tanuljátok meg, a Fény a legfontosabb ősanyag! Ilyet persze Ferenc testvér sosem mondott, pedig rengeteget beszélt, sőt szinte állandóan beszélt, ezért ennek a nagy igazságnak a kifejtése rám hárult. Ő a Fény Természetéről pont nem szólt semmit. Viszont ő maga csodálatra méltó módon ragyogott életében! A vakok és süketek, némák és sánták, vízkórságban és bénaságban szenvedők, megszállottak és leprások, hajótöröttek és foglyok egyaránt orvoslást nyertek bajaikra, elég volt, ha megérintette őket. Ő mindenkinek segítséget nyújtott mindenféle betegségben, szükségben vagy veszélyben. Azt tanította: „Testvér, amikor szegényt látsz, Jézus Urunknak a tükörképét látod.”

De miképp láthatnánk mindezt, ha nem a Fény által? Én hiszek a Fény misztikumában. Ezért elszántam magamat, hogy most, ötvenhárom évesen, elkezdek végre a lényegről, a Fényről beszélni. Megítélésem szerint ez sokkal fontosabb, mint a szegényeket támogatni, a lakosságot az egyenlőség eszméjével izgatni és heccelni, a bölcs vezetőinket megszégyenítő módon a szabadságról szónokolni, vagy békét hirdetni éppen akkor, amikor Őszentsége a Pápa háborút visel!

Francesco pedig éppen ezt tette. Miért? Mert ő nem a hatalmat szerette, hanem a kisemmizetteket, a szegényeket, betegeket, hitetleneket és a leprásokat. Sőt még a fecskéket is. Meg a halakat, tyúkokat, fácánokat, farkasokat és minden más, az Örökkévaló és Mindenható Isten által alsóbbrendűnek teremtett élőlényeket is. Ez szerintem eléggé sértő magatartás lehetett! Talán nem a Magasságbeli alkotta a tyúkot olyannak, hogy meg lehessen enni? Ferenc atya pedig ahelyett, hogy levágta volna, a kezéből etette a csirkéket! Talán nem maga az Atyaúristen döntött úgy, hogy az egyik ember gazdag legyen, a másik pedig szegény? Az egyik nemes úr, a másik pedig jobbágy? Minek tüzelni az embereket, holmi igazságosság nevében? Hát nem bölcsebb a Fény Örökkévaló Természetéről értekezni, amint azt én teszem?

Ő Szeráfikus Testvér volt, én pedig Szeráfikus Doktor vagyok. A Pápa Úr megbízott azzal, hogy én, a tudós és miniszter generális végre rendet tegyek abban a hatalmas zűrzavarban, ami körülveszi Ferenc atya életművét. És íme: sikerült! Minden más életrajzot be is tiltott az Egyház, csak az enyém az érvényes. Aki másképp gondolkodik, az eretnek. És az eretnekeket megégetjük!

Ej, ez a köhögés! Néhány görög küldött járt itt a héten, én fogadtam őket, találkoztunk, testvéri csókot váltottunk, azóta köhögök.

De a lényegre! Azt írta rólam az egyik hittudós, hogy énrám egyaránt jellemző a valóságérzék és a lélek mélyére látás, a teljesítőképesség és a szolgálatkészség, a szervezni tudás és a melegszívűség. Hogy bennem olyan ember jelent meg a földgolyón, akiből teljes mértékben hiányzik Ádám apánk vétke… No, hát az efféle dicséreteket természetesen magam sem veszem komolyan, de miért mondanák, ha nem volna igaz?

Fényes jövő áll előttem, köszönhetően a Pápa Úr támogatásának! Ideje, hogy Ferenc atya tanítását helyes módon értelmezze a világ. Én elmagyaráztam, miképp kell Őt érteni. Annyira jól sikerült ez a magyarázat, hogy jutalomként kineveztek püspökké.

Olyan sok mondanivalóm volna még, de egyre keservesebben köhögök.

Elárulok nektek valamit, testvérek, valami fontosat.

A Szent Ferencről írott életrajzom jó. Sőt: egyedül ez a jó! De nem azért, mert hiteles, hanem mert Szent Egyházunkat szolgálja. Tökéletesen megfelel a Pápa Úr iránymutatásának. Így segít rendet és biztonságot teremteni a mai világban! Aszerint illesztettem egymás mellé a sorokat, hogy a mű az Egyházunk szent ügyének megfeleljen. Egyes történeteket kihagytam, másokat kicsit átalakítottam, olyan is akad, amit én magam találtam ki. De ti tudjátok, hogy engem csakis a hit vezetett! A hit jobban tudja az igazságot, mint az úgynevezett tudomány.

Elárulom nektek, testvérek, egy kicsit félek, mi történik majd a túlvilágon, ha odaállok Francesco elé, és ő számon kéri rajtam, miket terjesztettem róla. Mit feleljek neki? Mehetek a pokol tüzén égni! Sokat imádkoztam, még a meztelen hátamat is végigvertem a korbáccsal, hogy a vezekléssel elnyerjem a bűnbocsánatot – de hiába. De akkor is csak furdalt a lelkiismeret… Ezért a legnagyobb titokban megírtam atyánknak, Szent Ferencnek az igaz történetét is. Ezt persze nem hozom nyilvánosságra. Beteszem a ládámba, viaszpecséttel gondosan lezárom. Miért is? Ha majd nyugodtabb idők jönnek, ha már nem támadhat baj abból, hogy az igazság lángra gyújtja a szíveket, akkor vegyétek elő, és olvassátok el.

Igen sok mondanivalóm lenne még, de most lepihenek kicsit, mert nagyon elfáradtam, és rettenetesen kínoz a köhögés.”

Szunyogh Szabolcs (Fotó: Gergely Bea)

Dani forgatta az iratot, a papírlap alján, valaki másnak a kézírásával a következő megjegyzést találta:

„Titkár úr! Gondoskodjanak Bonaventura kardinális méltó temetéséről, bársonyból varrott, arannyal hímzett háromszögletű kalapját tegyék a holttest hasára, hogy mindenki lássa, az egyház megbecsüli a Ferences Rend vezetőjét. Az említett kéziratot keressék meg és zárják el jól. Ez soha nem kerülhet napvilágra, senki sem olvashatja el. Ne zavarjuk meg a hívők lelkét azzal, hogy Szent Ferencről más volna az igazság, mint ami a hivatalos tanításokban áll.”

Szunyogh Szabolcs: Assisi Szent Ferenc élete
Kocsis Kiadó, Budapest, 2023
352 oldal, teljes bolti ár 4890 Ft