Előszó (részletek)

Kétezertizennyolc júniusában roppant érdekes hírt és ezzel együtt lehetőséget is kaptam: Légrádi Gergely író és ügyvéd közvetítésével bepillantást nyerhettem Kosztolányi Dezső és utolsó nagy szerelme, Radákovich Mária levelezésébe. A dokumentumok jó részét korábbi közlésekből ismertük ugyan már, de magukat a kéziratokat most láthattam először. Sőt, mint kiderült, nemcsak Kosztolányi leveleiről volt szó, hanem Radákovich Mária Kosztolányihoz írott, eddig ismeretlen, publikálatlan szerelmes leveleiről is.

A lehetőséghez felkérés is társult: ha látok fantáziát a dokumentumokban, írhatnék egy kísérő tanulmányt a levelekhez. (…)

Előtte Nyáry Krisztián szólt a szerelemről, a népszerű Így szerettek ők első részében (2012). Szépen összeszedett történetet mesél el: az idősödő költő, a Visegrádon megismert fiatalabb nő és a megcsalt feleség szerelmi háromszögét. Hatásosan poentíroz, megfelelően érzelmes-tragikus végkifejlettel.

Nyilvánvalóan teljesen más célból és más eszközökkel született a két feldolgozás, mégis van egy közös vonásuk: Radákovich Máriáról nem sokat tudunk meg belőlük.

Szimptomatikus jelenség ez, és nem Nyáry a hibás: a szerelemről író elődei – pedig szép számmal voltak – sem szóltak semmit Máriáról. A szakirodalom, a népszerűsítő kiadványok és így az irodalmi köztudat is csak annyit tudott róla, hogy Kosztolányi szerelmes volt belé, írt hozzá legalább két verset, ebből az egyik a legismertebb darabok egyike, a Szeptemberi áhitat, továbbá, hogy a dühös és féltékeny Kosztolányiné egy levelében „szerencsétlen, tájékozatlan lúd”-nak nevezte őt.(…)

Kosztolányi utolsó nagy szerelméről először Kosztolányi Dezsőné írt férjéről szóló könyvében (Kosztolányi Dezső, 1938), de a szeretett nő nevét – aki nem ő volt – nem írta le. Ez valamennyire érthető is, hiszen kortársi olvasói közül a bennfentesek úgyis tudták, a közolvasót pedig vélhetően kielégítette az a történetváltozat, amit a feleség – akkor már özvegy – előadott. Kosztolányiné könyvének egyik kritikusa szerint például az egész kapcsolat nem volt több, mint „halál előtti tiszavirágos eltávolodás”.

Az érintettek és a szemtanúk soha sem beszéltek vagy írtak nyilvánosan az „ügyről”. Kosztolányi meghalt, Mária hallgatott, miként hallgatott a fia, a később Kossuth-díjas festővé lett Papp Oszkár is, aki egyetlen önéletrajzában sem beszél szüleiről, illetve a Képzőművészeti Főiskolát megelőző éveiről. Kosztolányi beavatott szerelmi segítői közül pedig sem Füst Milán, sem az ő felesége nem árulta el barátjuk titkát annak halála után még évtizedekig.

Kosztolányi szeretőjéről tehát annyit tudtunk, hogy Kosztolányi szerelmes volt belé – ami persze önmagát magyarázó kijelentés, nincs benne új információ.

De az azért nyilvánvaló, hogy egy ember, legyen akár férfi vagy nő, nem véletlenül választ ki valakit a tömegből. Valami magyarázat mindig van. Nyilvánvaló, hogy Kosztolányi sem véletlenül szeretett bele Máriába. Mert az, hogy éppen őt látta meg Visegrádon, nem elég ok. Kosztolányi el akart válni Mária miatt. Kosztolányi betegsége – ha csak ideiglenesen is – enyhült Mária miatt. Kosztolányi megírta költői pályája egyik legjelentősebb (egyes értelmezők szerint: egyetlen) szerelmes versét Mária miatt. Kosztolányi mindent fel akart adni a szerelem hevében – véletlen választás lenne, hogy ki miatt? Egy Visegrádon meglátott csinos nő miatt?

Teljes joggal írta le Parti Nagy Lajos a Kosztolányi–Radákovich-szerelmet földolgozó Gézcsók című darabja kapcsán: „Mária nélkül majdnem van Szeptemberi áhitat, de Kosztolányi Dezső szeptemberi áhítata, érett világszerelme nélkül egyáltalán nincsen Mária.” Ezt – sokkal hosszabban – elmondták irodalomtörténészek is. Mert tény, hogy a polgári életet élő asszony leélhette volna az életét, és ha Kosztolányi Dezső nem szeret éppen őbelé, akkor Mária nagy valószínűséggel soha nem kerül az érdeklődés, és azon belül az irodalomtörténeti érdeklődés látómezejébe. Papp Oszkárnét tehát végső soron Kosztolányi tette Máriává, és Kosztolányi nélkül ez a könyv sem született volna meg.

Bíró-Balogh Tamás

Pedig Radákovich Mária igenis volt valaki. Kosztolányi előtt is, Kosztolányi után is. Ha megfordítjuk a képletet: ahogy Kosztolányi életében Mária egy epizód volt, úgy Mária életében Kosztolányi is „csak” egy epizód volt. Radákovich Mária hús-vér nő volt, volt élete, járt iskolába, volt szakmája, volt férje, akitől Kosztolányi annyira félt, hogy még a sötétítőfüggönyöket is behúzta házuk ablakain – e könyvből az is kiderül, miért. Kosztolányit is jobban megértjük, ha megismerjük azt a nőt, akitől az akkor már halálos beteg költő a túlélést remélte.

Bíró-Balogh Tamás: Ha nem volnátok ti – Kosztolányi Dezső utolsó szerelmei
Jaffa Kiadó, Budapest, 2019