Kedves Tamás!

Ahhoz, hogy egy motorral jó legyen két fővel túrázni, ahhoz tapasztalatom szerint három dolog elengedhetetlen:
1. Nyomaték, mégpedig alacsony fordulatról.
2. Szélvédelem
3. Helykínálat

Ezek nélkül is lehet, tehát egy Yamaha R6R-rel is el lehet menni ketten messzire motorozni, és akinek nincs összehasonlítási alapja, még őszintén azt is hiheti, hogy az jó volt. Tehát a hatszázas Hornetet és a Fazert kapásból ki lehet helyteni, de a CBF600 sem a legjobb opció. Ezekben ugyanis egyszerűen kevés a köbcenti, és a helykínálatuk/pakolhatóságuk sem a legjobb. Nakeddel is lehet amúgy jót túrázni, csak amikor elkezd szakadni az eső, és még van 300 kilométer hátra, akkor a fejidom hirtelen nagyon sokat számít. És mondom, a köbcenti a legfontosabb, egy alpesi hágó hajtűkanyarjaiban nagyon kellemes, amikor az utassal és csomagokkal megrakott motor tüdőből tudja a kigyorsítást, visszaváltás nélkül.

Szerintem innen három irányba édemes elindulni:
A nakedbike-ok félidomos változatai jó kompromisszumot jelentenek. Hétköznapi használatban is jók, kényelmesen lehet velük tempót menni, alkalomadtán egy pályanapon sem nyomorúságosak. A Kawasaki ZR-7S régi iskola, de megbízható, kellemes karakterű motor. Nehéz, meg csak ötös a váltója, de kellemes utazáshoz pont jó. De talán még jobb a Bandit 1200S, 8 kilóért már a 2001-től gyártott, modernebb formájú, egyenes vázasnak hívott szériából is kapni. Nem kézművesremek, de nagyon tartós, remek karakterű, szuperkellemes motor, ráadásul nagyon jól tuningolható, mind teljesítményben, mind futóműben, mind fékben. A három doboz sem néz ki rajta hülyén, egyedül a váltójára kell figyelni az átnézésnél.

Ha belefér az FZS1000, akkor azelől sem kell félreugrani. A Banditnál egy fokkal sportosabb történet, de nagyon kellemes gép, hatalmas rajongója vagyok. A húszszelepes hengerfej miatt érdemes hozzáértő szervizbe hordani, a szelephézagállításnak otthon nem látnék neki, de amúgy megbízható bringa.

A másik irány a túraenduró, ami különösen megfontolandó, ha nem csak nyugatra szeretsz kirándulni. Ezek mellett szól, hogy jól néznek ki három dobozzal, kényelmesek, bírják az utak hiányát, bőségesen van rajtuk hely, cserébe a futóművük hintázós, és nem feltételnül a legtüzesebb bringák. A Transalp 650 például nem mondom, hogy élhetetlen két fővel, de nem te leszel az autópályák ura. Dobozokkal, utassal inkább az országutakon lesz jó, cserébe viszont terepen egészen ügyes, a V2-esnek remek hangja van, és nagyon megbízható. A Varaderóban már nincs hiány erőből, az odébb tud állni, de nehezebb, terepen pedig hátrányt jelenti, hogy 19-es az első kereke, nem 21-es (amúgy minden más esetben előny). Egyébként a Vara is megbízható, tartós cucc, csodás kényelemmel - az összes felsorolt közül ezt tartom a legjobbnak, egy rendszeresen szervizelt, karbis darab tuti vétel, a kilométerek miatt ne aggódj, bírja. A TDM850-ek nem véletlenül olcsók, inkább a 900-asra érdemes rárepülni, ha felbukkan egy darab a te ársávodban.

Elöl-hátul keleti kényelem

A harmadik út a dedikált túramotor, sok idommal, gyári dobozokkal - 8 kiló alatt nincs nagy kínálat, felbukkan pár Deauville és néha-néha egy Triumph Trophy 1200 - ezek mind megfelelhetnek, a Deaville lényegében problémamentes, és a Trophy 1200-tól sem kell félni - két gond szokott előfordulni, egyik a szabadonfutó hibája, aminek a javításához szét kell szerelni az egész blokkot, így ha indításnál halljuk a kellemetlen, csörgő hangot, érdemes más motort keresni. A másik probléma a váltópozícionáló rugó törése - ezt időben észrevéve megúszható a váltó felújítása. A harmadik elrettentő dolog a láncszett bonyolult cseréje, ezeket leszámítva viszont egy remek és kényelmes túramotor, a blokk maga pedig tartós, az 1180 köbcentis négyhengerest 140 lóerőről butították vissza 108 lovasra - ha a 12 ezer kilométeres olajcserét 6000-re rövidítjük, garantáltan kimegy a világból.