Édesanyja készíti fel a világ ellen az év kajakosát

2019.05.11. 10:45
Szeged ismét világbajnokságot rendez augusztusban, a kajakosok és kenusok már nagy erőkkel készülnek, a téli pihenő után ilyenkor szerzik vissza vízbiztonságukat, csiszolják technikájukat, alapozzák meg állóképességüket, amire a májusi válogatón nagy szükség lesz. A válogatott jelentős része Dél-Afrikában edzőtáborozik, meglátogattuk őket. Harmadik rész.

Ha nagyhatalomnak is számít Magyarország a sportágban, nem a férfi kajakegyes 1000 méter alapján, hiszen 1997-ig kell visszamenni az utolsó győztesig (Storcz Botond), és azóta mindössze egyetlen érem a termés, Dombvári Bence hozott el 2013-ban egy bronzot.

Kopasz Bálinttól joggal várhatjuk, hogy véget vet ennek a rossz szériának. A 21 éves versenyzőnek Európa-bajnokságról már van három érme, a vb-n azonban eddig nem sikerült neki az áttörés, így mi sem természetesebb, minthogy Szegeden gyűjtené be az eddig még hiányzó érmet.

A tavalyi vb-n már nagyon közel állt hozzá, végül a negyedik lett.

Először azt kérdeztem a nemrég Algyőről Győrbe átigazoló versenyzőtől, mekkora a különbség az Eb és a vb között? Úgy válaszolt, a mezőny erőssége hasonló, de vannak olyan nemzetek, ahol hagyományosan a vb-re fókuszálnak jobban.

„2017-ben közvetlenül a döntő előtt megsérült a hüvelykujjam, ami jelentősen befolyásolta az esélyeimet a döntőben. Tavaly az utolsó helyről indulva jöttem fel, és a nagy hajrával majdnem sikerült befutnom egy éremre Portugáliában. Nincs szégyenkezni valóm a negyedik hely miatt, még ha az Eb-n második is voltam előtte. Szegeden születtem, mondani sem kell, mennyire örülnék, ha hazai pályán engem is a dobogóra szólítanának” - mondta a 21 éves versenyző, aki az ifik között 2015-ben már volt világbajnok.

Kopasz kijutott a riói olimpiára is, 19 évesen ő volt a királyi szám legfiatalabb résztvevője, ezért könnyű párhuzamot vonni közte és Kammerer Zoltán közt, aki Atlantában, 1996-ban egy évvel fiatalabban versenyzett.

Rióban az erősebb elődöntőbe került, és ugyan jobb időt ért el, mint a másik futam győztese, mivel csak ötödik lett a saját futamában, a B-döntő maradt neki. Ott második lett, 3:32-es idejével összesítésben a negyedik lehetett volna.

„Kemény volt az elődöntő mezőnye, szerencsétlenül alakult a futam, nem tudtam bejutni. Jó lett volna döntőzni, de én ezt már rég lezártam, előre tekintek, nincs már értelme a múlttal foglalkozni.”

A felkészülés márciusi ciklusában rendszerint 20 kilométert kajakozott, az edzésterveket édesanyja írja. Az 57 éves Demeter Irén válogatott kerettag volt, olimpiára nem jutott ki. 18 éve nevelőedzőként dolgozik, előtte földrajz-testnevelés szakos tanári diplomát szerzett.

Elmondása szerint Bálint tehetsége nagyon gyorsan kiderült, nemcsak a szülői elfogultság mondatta vele, hogy a sportágra született, hanem sokan mások is. Nagyjából nagycsoportos volt az óvodában, amikor a Tisza homokos szakaszán beült egy kajakba, betolta a vízre, és nem borult fel vele, ahogyan általában lenni szokott, hanem megőrizte egyensúlyát. 9 éves kora óta versenyzik.

Amikor felmérték az iskolában az állóképességét, sportos rátermettségét,

a megszerezhető 140 pontból csak egyet nem kapott meg.

A keringésére az atlétaedzők is figyelmesek lettek, amikor egy ember hiányzott a váltóból, akkor kölcsönkérték, ő pedig a mezeifutó-csapattal bajnok lett, egyéniben pedig második. Előfordult, hogy az általánosban 45 percet folyamatosan, megállás nélkül úszott, és csak nem akart elfáradni.

„Nemcsak az anyai szem mondatja azt velem, hogy Bálintban nagy lehetőség van.”

Felvetettem neki, hogy nem sajnálja-e a gyerekét, amikor a legkeményebb etapokat összeállítja, és a fájdalomküszöb kitolása miatt sokat kell a vízen lennie, eveznie vagy éppen a konditeremben kell a súlyok alá befeküdnie.

„Ha megsajnálnám, nem is lennék jó edző. Bálint nagyon szorgalmas és lelkiismeretes, mindig pontosan elvégzi a munkát, nem kell hajszolnom.

Van, amikor a sebességmérőt le kell szerelnem a hajóról, mert Bálint hajlamos az örökös versenyzésre."

  •  A leghíresebb edző-édesanya Székely Éva volt, aki Gyarmati Andreát készített fel az 1972-es müncheni olimpiára, ahonnan ezüstéremmel tértek haza.

Erre a felvetésre reagált a versenyző is.

„Nem értek egyet azokkal, akik azt mondják, nincs élete a szegény gyereknek. Tudjuk, hogy miért csináljuk. Nem sanyargatásnak vagy kínzásnak fogom fel, ha egy célért küzdeni kell.

Nekem nem szenvedés, ha 10 vagy 20 kilométert kell teljesíteni, mert tudom, később szükségem lesz rá. Miközben evezek, nézegetem a tájat, a szép környezetet, kint vagyok a szabadban, ez nem egy rossz életforma.

Szuper dolog az, amikor siklik alattad a hajó. Élvezem, amikor haladok, és négy perc alatt megteszek egy kilométert.”

Fiatal kora ellenére régóta foglalkoztatja, hogyan építse fel étkezését, tudatosan odafigyel magára - előfordult, hogy saját magának állított össze egy ebédet -, sokat olvas arról, mi kell az izomrostoknak, mert egyre pontosan látja, akár három százalékkal is javulhat a teljesítménye egy jó étrenddel. A három tized ugyan elsőre nem tűnik soknak, de mindenki a tizedeket hajszolja a sportágban. Időben kiderült az ételintoleranciája is, ezt is fontos dolognak tartja. Amint hazatért, első dolgai közt bivalytej után kutatott, mert meggyőződése, hogy az is segítségére lehet majd a versenyidőszakban.

A gyógytornának, a pihenésnek, a sok alvásnak, az alvás minőségének is rendkívül fontos szerepe van a teljesítményfokozásban, mert jobban elkerülik a sérülések és a betegségek a szervezetét.

Ellenfelei között vannak magasabbak, erősebbek, ezért neki a technikai tudásával és a sebességével kell versenyképesnek lennie.

A tavaly az év legjobb kajakosának választott Kopasz bátorsága, hogy egyértelműen az egyénit célozza meg, általános elismerést vált ki a sportágban – különösen a korábbi bajnokok méltányolják -, igaz ő ezen nem elmélkedik. Részben kényszer is, mert nem könnyű találni hozzá illő, megfelelő párt. Nem a csoportos, hanem az egyéni felkészülésre esküszik.

Szenvedélyes ásványgyűjtő, ha vége a szezonnak, meg sem áll Ausztriáig, az ottani smaragd-völgyig. Ez a hobbija úgy kezdődött, hogy az édesapja a vízparton talált egy fénylő könyvet, és azt mondta neki, hogy ez opál. A kő szépsége valamint ragyogása megfogta, és azóta is minden évben tesz egy túrát ritkaságokra vadászva. Előtte persze van egy fontosabb fém, amit a nyakában szeretne tudni.