Az Európai Unió Bírósága – melynek feladata, hogy a tagállamok bíróságainak megkeresésére jogértelmezési határozatokat adjon ki – tegnap kihirdetett döntésében egy talán kevéssé a reflektorfényben álló, ám igen fontos kérdésben foglalt állást.
A jogértelmezési kérés Litvániából érkezett egy szörnyű bűnügyben, ahol az áldozat hozzátartozói voltak elégedetlenek az eljárással. A bírósági helyzetismertetés megmutatja az előzményeket (az ES rövidítés jelzi az áldozatot):
[A 17 éves lányt] ES-t 2013. szeptember 21-én reggel 6 óra körül Panevėžys (Litvánia) egyik külvárosában elrabolták, megerőszakolták, és egy gépjármű csomagtartójában élve felgyújtották. Miután e csomagtartóba bezárták, mobiltelefont használva hozzávetőleg tízszer felhívta a „112” egységes európai segélyhívó számot (a továbbiakban: 112) annak érdekében, hogy segítséget kérjen. A segélyhívásokat fogadó központ berendezései azonban nem jelezték ki a használt mobiltelefonszámot, ami megakadályozta az áldozat helyének meghatározását. Nem lehetett megállapítani, hogy az ES által használt mobiltelefonban volt-e SIM-kártya, sem pedig azt, hogy a telefonszáma miért nem volt látható a segélyhívásokat fogadó központban.
A lány hozzátartozói keresetet nyújtottak be a helyi bíróságon, amelyben azt kérték, hogy a bíróság kötelezze a litván államot az áldozat ES, valamint az általuk elszenvedett nem vagyoni kár megtérítésére. Keresetük alátámasztása érdekében arra hivatkoznak, hogy Litvánia nem biztosította megfelelően az egyetemes szolgáltatási irányelvgyakorlatban történő végrehajtását, amely irányelv előírja, hogy a tagállamok biztosítják, hogy az elektronikus hírközlési vállalkozások díjmentesen a 112-re irányuló segélyhívásokat kezelő hatóság rendelkezésére bocsátják a hívó helyére vonatkozó információt, amint a hívás az említett hatósághoz beérkezik. Az említett mulasztás azt eredményezte, hogy nem lehetett a terepen dolgozó rendőrségi szolgálatok részére továbbítani ES helymeghatározó adatait, ami megakadályozta őket abban, hogy a segítségére siessenek.
A litván bíróság arra várt választ az Európai Bíróságtól, hogy az irányelv előírja-e a tagállamok számára e rendelkezésre bocsátás kötelezettségét, azt az esetet is beleértve, amikor a hívást SIM-kártyával nem rendelkező mobiltelefonról indították, és hogy a tagállamok mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek-e a 112-t hívó fél helyére vonatkozó információ pontosságára és megbízhatóságára vonatkozó kritériumok meghatározása során, amely lehetővé teszi számukra, hogy azokat a hívást továbbító bázisállomás azonosítására korlátozzák.
A Unió bírósága kimondta, hogy az irányelv az arról való gondoskodásra kötelezi a tagállamokat – amennyiben műszakilag megvalósítható –, hogy az érintett vállalkozások a hívó fél helyére vonatkozó információt a 112-re irányuló segélyhívásokat kezelő hatóság részére, amint a hívás az említett hatósághoz beérkezik, ingyenesen hozzáférhetővé tegyék, azt az esetet is beleértve, amikor a hívást SIM-kártyával nem rendelkező mobiltelefonról indították.
A Bíróság ezt követően megállapítja, ezt a rendelkezést még akkor is be kell tartani, ha a tagállamok a 112-t hívó fél helyére vonatkozó információ pontosságára és megbízhatóságára vonatkozó kritériumok tekintetében bizonyos mérlegelési mozgástérrel is rendelkeznek.
Amennyiben valamely tagállam belső joga szerint a nemzeti hatóságok által elkövetett jogsértés és a valamely magánszemély által elszenvedett kár közötti közvetett okozati összefüggés fennállását az állam felelősségének megállapításához elegendőnek tekintik, az e tagállamnak felróható uniós jogsértés és a magánszemély által elszenvedett kár közötti ilyen közvetett okozati összefüggést is elegendőnek kell ítélni az említett tagállam felelősségének ezen uniós jogsértésért való megállapításához.
