Az Európai Unió Bíróságának friss határozata felvezetőjében megállapítja, hogy Magyarországon 2014. július 1-je óta a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. – amely a magyar állam kizárólagos tulajdonában van – működteti a nemzeti mobilfizetési rendszert, amely rendszer használata kötelező a közterületi parkolási, a közúthasználati és a személyszállítási díj, valamint az állami szervezetek által nyújtott egyéb szolgáltatásokhoz kapcsolódó díj mobilfizetése vonatkozásában. E szolgáltatások nyújtói főszabály szerint kötelesek a nemzeti mobilfizetési rendszeren keresztül biztosítani az ügyfelek e szolgáltatásokhoz történő hozzáférését.

Mi a státusza?

Az eljárás előzménye, hogy az Európai Bizottság (EB) azt állapította meg, hogy a Magyarország által elfogadott nemzeti mobilfizetési rendszer jogellenes állami monopóliumnak minősül, és ennélfogva sérti a szolgáltatásokról szóló irányelv rendelkezéseit, továbbá sérti a letelepedés szabadságát és a szolgáltatásnyújtás szabadságát, így a kötelezettségszegés megállapítása iránti keresetet indított az Európai Bíróságon.

Magyarország (a magyar kormány) védekezésül azt hozta fel, hogy – feltételezve, hogy a szóban forgó nemzeti mobilfizetési rendszer keretében nyújtott szolgáltatások az irányelv hatálya alá tartoznak, amit vitat – azok általános gazdasági érdekű szolgáltatásnak (ágész) minősülnek, amelyek tekintetében az irányelv alkalmazása korlátozásoknak van alávetve.

Monopólium

Ezzel szemben a mai napon hozott ítéletében a bíróság először is megállapítja, hogy az irányelv alkalmazandó azon nemzeti intézkedésekre, amelyek révén kialakították a szóban forgó állami monopóliumot, ugyanis az irányelv hatálya alól csak a közjogi vagy magánjogi jogalanyok számára fenntartott azon ágészek, vagy azon monopóliumok vannak kizárva, amelyek már fennálltak az irányelv hatálybalépésekor. Ugyanakkor azt is elismerik, hogy az EB nem tudta bizonyítani, hogy az érintett szolgáltatások nem minősülnek ágésznek, ennek meghatározása Magyarország joga, így alkalmazhatóak a korlátozások.

De az igazán fontos megállapítások ezek után jönnek: a bíróság szerint ugyanis a szóban forgó nemzeti mobilfizetési rendszer az irányelv szerinti „követelménynek” minősül, mivel a nemzeti mobilfizetési szolgáltatási tevékenységhez való hozzáférést egy állami monopólium számára tartja fenn. Márpedig az ilyen „követelménynek” összeegyeztethetőnek kell lennie az irányelvben foglalt hátrányos megkülönböztetés tilalma, a szükségesség és az arányosság együttes feltételével. E tekintetben a bíróság megállapítja, hogy a szóban forgó nemzeti rendszer nem tesz eleget az arányosság feltételének. Ugyanis Magyarország önmaga is elismerte, hogy léteznek a vitatott intézkedéseknél kevésbé kényszerítő és a letelepedés szabadságát kevésbé korlátozó intézkedések, a Magyarország által kitűzött – többek között a fogyasztóknak a mobilfizetési piac működésének javítása révén történő védelemére irányuló – célok elérése érdekében. (E tekintetben a bíróság pontosítja, hogy például a versenyre nyitott eljáráson alapuló koncessziós rendszer lehetne egy ilyen kevésbé korlátozó intézkedés.)

Összességében a bíróság megállapítja, hogy ezen intézkedések összeegyeztethetetlenek az irányelvnek a letelepedés szabadságára vonatkozó rendelkezéseivel. Végül a bíróság megállapítja, hogy a vitatott intézkedések a szolgáltatásnyújtás szabadsága elve aránytalan korlátozásának minősülnek.