Sötét kilátások – Spanyolországban úgy nyertek a szocialisták, hogy veszítettek
Pedro Sánchez szocialista miniszterelnök úgy nyert ismét, hogy veszített. Pártja, a PSOE az európai parlamenti választási sikertől megrészegedve hagyta zátonyra futni az amúgy valóban döcögő koalíciós tárgyalásokat, és inkább vállalta az újabb rendkívüli törvényhozási választás kockázatát. Ám november 10-én a spanyolok nem adtak erősebb felhatalmazást neki, sőt, megbüntették a hazardírozó szocialistákat – és egyúttal mindenkit, aki potenciális partnerük lehetett volna. A PSOE frakciója 123-ról 120 főre csökkent, a Podemos vezette baloldali UP hét mandátumot vesztett, és 35 képviselőt küldhet a Cortezbe. A liberális pártként indult, de időközben jobbra sodródott Ciudadanos a „királycsináló” képességű 57 fős frakcióból tíz fősre zsugorodott. A jobboldalon viszont ismét összeszedte magát, és felzárkózott a szocialistákhoz a Néppárt: 66 helyett 88 mandátuma van. Ami pedig tényleg drámai fejlemény, látványosan előretört a francóista múltat képviselő, szélsőjobboldali Vox: 24-ről 52 főre növelte képviselőinek számát. Összességében a baloldal-jobboldal aránya a korábbi 165-150-ről 158-152-re módosult - miközben megerősödtek és megszaporodtak a regionális pártok: a parlamentben most már 16 párt képviselője ül.
A parlamenti többséghez 176 szavazat kell, bár ahhoz, hogy a kormánynak bizalmat szavazzanak, a második menetben a relatív többség is elég, ha elegendő számú képviselő tartózkodik. Sáncheznek éppen a kis pártok tartózkodására építő taktikájával sikerült a múlt évben leváltania a szintén kisebbségben kormányzó néppárti Mariano Rajoyt. Ehhez a szeparatista katalán köztársasági baloldal (ECR) passzív támogatására is szüksége volt. Azóta a katalánokkal nagyon elmérgesedett a helyzet, így Sáncheznek az eddiginél is nehezebb lesz működőképes kormányt alakítania - hacsak nincs nagykoalíció, amire eddig Spanyolországban soha nem volt példa, sőt, igény sem.
Pedro Sánchez egy kicsit elszámította magátA miniszterelnök azonban a választás éjszakáján úgy tett, mintha minden rendben lenne, és ott folytatta, ahol a nyáron abbahagyta: felszólította a többi pártot, hogy oldják fel a politikai patthelyzetet, tehát tartózkodással vagy külső támogatással kaparják ki neki a gesztenyét.
Az ingatag kisebbségi kormányok négy éves „minimalista” ügyködése után nagy szükség lenne érdemi kormányzásra - például a költségvetés elfogadására, szociális és gazdasági reformokra, a katalán kérdés megoldására. Spanyolország ugyan kimászott a válság rendkívül mély gödréből, de még mindig 14 százalékos a munkanélküliség, és a gazdasági kilátások egyre sötétebbek. A spanyolok 80 százaléka ma negatívan ítéli meg az ország politikai és gazdasági helyzetét. És szemükben a politikusok a második legnagyobb problémának számítanak - rögtön a munkanélküliség után. A szavazóknak egyszerűen elegük lett a mindig újabb patthelyzeteket hozó választásokból, a pártok taktikai pávatáncából. Nem nagyon értik, mit akarnak tőlük. A választási részvétel áprilishoz képest hat százalékponttal csökkent.
Sánchez eredetileg azzal kalkulált, hogy a britek megállapodás nélkül távoznak az EU-ból, és hogy az ezzel járó bizonytalanság majd növeli az ő esélyeit, elősegíti egy „óvatos társadalmi többség” kialakulását. Ráadásul tavasszal megállt a Vox, a szélsőjobboldal erősödése. A katalán válság azonban megint felhozta Franco örököseit a történelem süllyesztőjéből. A nacionalista, bevándorlásellenes, antifeminista és főleg katalánellenes Vox sikere történelmi mérföldkőnek számít. Eddig soha nem volt a szélsőjobbnak a demokratikus Spanyolországban parlamenti képviselete, most a harmadik legnagyobb erő, több mint 3 és fél millió szavazattal.
Ebben két tényező is szerepet játszott: az egyik, hogy a jobboldali pártok nem zártak a szélsőjobb felé, szalonképessé tették a Voxot, sőt, több helyen, például Andalúziában és Madridban koalícióra is léptek vele. A döntő ok azonban a katalán válság, amely immár „összspanyol” válsággá vált. A legfelső bíróság által októberben hozott drákói börtönbüntetések az elszakadáspárti és az elszakadást ki is mondó katalán vezetők ellen nagy tiltakozási hullámot váltottak ki. Barcelonában utcai zavargások voltak, és minden egyes lángoló barikád újabb tömegeket kergetett a Vox ölelő karjaiba. A mindkét oldalon felszított nacionalizmus szárnyakat adott a függetlenségpárti katalán erőknek, amelyek soha nem voltak országos választáson ilyen erősek és ilyen radikálisak. Ezúttal a legszélsőségesebb katalán párt, a Spanyolországgal, az EU-val, a NATO-val és a rendszerrel egyaránt szembenálló CUP is bekerült a parlamentbe.
A spanyol politikát korábban a szocialisták és a néppárt dominálta, de a kétpárti váltógazdaságnak véget vetett először a Podemos, majd a Ciudadanos térnyerése, amihez most a Vox is hozzájött. A katalán kérdés és a zavargások teljesen maguk alá temették az eredeti kampányt és Sánchez reményeit. Nagykoalícióról szó sem lehet, de Sánchez kormányának av megalakulásához már az is elég lenne, ha a Néppárt tartózkodna. A másik alternatíva, a Podemosszal kormányzó többség kialakítása önmagában is nehezebb, mint valaha, de matematikailag nem is elegendő: szükség lenne a baloldali függetlenségpárti ECR támogatására is. Ez a katalán válság, a függetlenségi mozgalom radikalizálódása és a párt vezetőjének 13 éves börtönbüntetése miatt szintén rendkívül bonyolult mutatvány lenne.
Sáncheznek nem jutott jobb eszébe, mint hogy arra szólítsa fel a többieket, tegyék lehetővé, hogy a legtöbb szavazatot kapott párt - bárki legyen is az - kormányt alakítson, és végre kormányozzon, például költségvetést fogadjon el. A munkanélküliség ugyanis ismét nő. A gazdasági válság árnyéka éppúgy rávetült a kampányra, mint José Luis Rodríguez Zapatero kormányzására 2008-ban.
Sánchez igazából soha sem akart koalíciót, hanem a „portugál modellt”, más pártok külső támogatását részesítené előnyben. A Néppárt és a Ciudadanos folyamatosan rendcsinálásra, a szükségállapot bevezetésére akarja rábírni Sánchezt, aki erre páros napokon azt válaszolja, hogy nem akar olajat önteni a tűzre, ő békés egymás mellett élést akar, de azért páratlan napokon el-elejt néhány fenyegető megjegyzést a szeparatisták megregulázásáról.
