Ki akarták hagyatni a kínosnak vélt utolsó versszakot Petőfi verséből

BFALU20140308999
2019.03.14. 16:19 Módosítva: 2019.03.14. 19:37

2019. március 15. alkalmából elmondok egy történetet Magyarországról, egy iskoláról, egy versmondó diákról, egy egyetemi karról és Petőfi Sándorról. Egyedül a diák nevét változtattam meg, a történet többi része igaz.

Zalán nyolcadikos általános iskolás. Szeret és tud verset mondani. Szinte mindig fellépett az iskolai ünnepségeken, versenyeken is indult. Különösen nagy megtiszteltetésnek vette, amikor múlt hét kedden a magyartanára azzal kereste meg, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara két versmondót kér az iskolából az állománygyűléssel egybekötött március 14-i ünnepségére, és ő lesz az egyik fellépő.

Tanára és az igazgató Petőfi Sándor Magyar vagyok című versét adták oda neki, hogy ezt kell megtanulnia. Az igazgató és a pedagógus érdekes módon már ekkor megpendítette, hogy az utolsó versszakot valószínűleg ki kell hagynia, de biztos, ami biztos, azért tanulja meg az egész verset.

Az 1847 februárjában írt versben Petőfi hatásos retorikát alkalmaz. Három versszakon keresztül a haza szépségéről, a dicső múltról beszél lelkesen, a negyedik versszakban aztán változik a hangvétel (Mi mostan a magyar? Holt dicsőség halvány kisértete), az ötödik versszak pedig így szól:

Magyar vagyok. S arcom szégyenben ég,

Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok!

Itt minálunk nem is hajnallik még,

Holott máshol már a nap úgy ragyog.

De semmi kincsért s hírért a világon

El nem hagynám én szűlőföldemet,

Mert szeretem, hőn szeretem, imádom

Gyalázatában is nemzetemet!

Egyedül azt nem sikerült kiderítenünk, hogy ki választotta ezt a verset: az egyetemi ünnepség szervezői vagy az iskola. De vajon mire gondolhatott a tanárnő és az igazgató, amikor jó előre azt mondták Zalánnak, hogy az utolsó versszakot ki kell hagynia? Előre öncenzúrát alkalmaztak? Vagy önkényesen akarták megváltoztatni egy vers értelmét, és csak a szép részt akarták elmondatni a diákkal? Ha jobban megnézzük a szöveget, ez eléggé lehetetlen vállalkozás lett volna, mert az utolsó vagy az utolsó kettő versszak nélkül a vers igencsak kurtán-furcsán érne véget, és teljesen hatástalan maradna.

Zalán azonban nem sokat gondolkozott ezen. Múlt hét csütörtökön kellett bemennie az egyetemre, hogy megmutassák neki, hova kell majd állnia az ünnepségen. Zalán itt azért rákérdezett egy alezredesnél, hogy akkor most elmondja-e az utolsó versszakot vagy ne. Az alezredes nem volt igazán képben, nem ismerte a verset, így azt mondta neki: miért ne mondaná el az egész verset, ki hallott már olyanról, hogy kihagyják az utolsó versszakot.

Zalán szülei a próba után kaptak egy emailt a szervezőktől, hogy rendben van a vers, mehet. A fiú ezután egész hétvégén memorizálta, gyakorolta a szöveget, apja segítségével csiszolta a hangsúlyozást, a szüneteket, a tempót.

Eljött a hétfő. Már csak két nap maradt hátra a fellépésig. Ezen a napon egy ezredes hívta fel Zalán édesanyját. A telefonban azt kérte, hogy Zalán mégse mondja el ezt a verset, mert „a tábornok” nem akarja. Az ezredes egy másik verset ajánlott, amit Zalánnak az idő rövidsége miatt már nem kellett volna megtanulnia kívülről, elég lett volna felolvasnia.

Mikor Zalán megtudta a hírt, nagyon szomorú lett és sírt. Nem értette, mi történik körülötte. Ő nagyon sok munkát fektetett a vers megtanulásába, büszke volt, hogy felléphet az eseményen, szó szerint szívügyeként kezelte az egészet.

Erre már az apja is bepipult, aki saját bevallása szerint egyébként nem politizál. Eleve felháborítónak tartotta, hogy az utolsó pillanatban szerveznek meg egy ilyen ünnepséget, és aztán még változtatnak is a versen, arról nem is beszélve, hogy az ilyen sanda politikai megfontolások már az általános iskolák szintjére is eljutnak.  

A szülők végül azt mondták, senki ne szórakozzon az ő gyerekükkel, és lemondták az egész fellépést.  

Eddig a történet. Aki nem hiszi, annak itt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hivatalos válasza:

Az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar március 14-i ünnepi állománygyűlésének programjában szerepel általános iskolás gyermekek szereplése, versmondása is. Az esemény szervezői úgy állították össze a teljes programot, hogy az ünnepi megemlékezés a honvédtisztképzés hagyományait, annak történelmi jellegzetességeit minél jobban megjelenítse, kidomborítsa. Ezért döntöttek úgy, hogy Petőfi Sándortól olyan verset mondjon el a diák, amely sokkal inkább illeszkedik a tiszti tradíciókhoz. A választás A honvéd című versre esett, aminek felolvasását azonban a diák nem vállalta. A szervezők sajnálják, ha ez benne esetlegesen rossz érzéseket kelthetett, de minden esetben a szervezőké a felelősség a rendezvény tartalmának kialakításáért és megfelelő lebonyolításáért.