Húsz éve kellett volna, most 10 nap alatt vezetnék be a triázst a sürgősségiken

Húsz éve Gógl Árpád volt az első Orbán-kormány egészségügyi minisztere. Ebben az időben merült föl először, hogy a jobb egészségügyi ellátás érdekében megfelelően szervezett sürgősségi osztályokat kellene létrehozni a kórházakban. Az egykapus rendszer lényege az lett volna, hogy a betegeket egy helyen fogadják, majd az első vizsgálatok után, állapotuk súlyosságának megfelelően rangsorolják őket, és irányítsák tovább őket a kórházon belüli vagy azon kívüli vizsgálatokra.

Húsz év telt el. Sorozatos botrányok után egy december 19-én megjelent minisztériumi rendelet 2019. január elsejétől, azaz az évből hátralévő 10 nap alatt mindegyik kórháznak előírja, hogy alkalmazzák a Magyar Sürgősségi Triázs Rendszert. Azt, amelyet a józan ész alapján már réges régen be kellett volna vezetni, mert ez jobb lett volna a betegeknek, és enyhíthette volna a sürgősségi osztályokon (SBO) dolgozók emberfeletti túlterheltségét.

A hadi orvoslásból kinőtt triázs lényege, hogy a sürgősségi helyre érkező betegeket egy orvos vagy egy szakképzett nővér osztályozza:

1. azonnali ellátást igényel,
2. kritikus,
3. sürgős,
4. kevésbé sürgős,
5. halasztható.

Logikus: ha kevés az orvos és sok a beteg, így tudják a leghatékonyabban megmenteni a legtöbb életet.

Ebbe a rendszerbe természeténél fogva bele van kódolva a várakozási idő. A betegek nem érkezési sorrendben kerülnek az orvos elé, hanem az eset súlyosságától függően. Itt még az sem számít, hogy valaki saját lábán érkezett vagy a mentő vitte be. Az egyik embert azonnal ellátják, a másiknak 4-6-12 órát is várnia kell, mire mindennel végez.

Az Index cikkeiben ezért igyekeztünk is tartózkodni attól a demagóg felfogástól, hogy miért kell órákat várni a sürgősségi ellátóhelyeken. Így van ez a világ legfejlettebb kórházaiban is - a sürgősségi ellátás soha nem jelent gyorsasági ellátást annak, aki kificamította a bokáját. Ez az ausztrál oktatófilm is azt mutatja meg, hogy miközben egy órák óta várakozó kézsérült férfi idegesen ordítozik, addig az orvosok a színfalak mögött nem pasziánszoznak, hanem életet mentenek.

Azzal viszont igenis érdemes foglalkozni, hogy a szervezetlenség, a pénztelenség és a munkaerőhiány hogyan csapódik le a sorsukra váró betegeknél a magyar kórházakban: milyen körülmények között kell várniuk, mennyire figyelnek oda rájuk, nincs hova lefeküdni, nincs hova hányni, nem tudnak kulturált helyen vécére menni és kezet mosni, és végül a kizsigerelt orvos milyen stílusban szólal meg.

Néhány éve a János kórházban uralkodó tűrhetetlen állapotokról írtunk. Jó nagy botrány lett belőle. A betegek végső soron soha nem az ellátásra panaszkodtak, hanem arra, amit addig éltek át, mire sorra kerültek: senki nem foglalkozott velük, senki nem mondta, hova kell leülniük, melyik ajtó előtt várjanak, mikor fogják szólítani őket. Abba a szervezetlen rendszerbe bele volt kódolva a feszültség, amit végül szinte mindig az orvosokon vezettek le a betegek. 

Pedig a János kórházban sem kellett túl sok a helyzet javításához. Cikksorozatunk után nem sokkal ott is felállítottak egy betegfogadó és triázspultot. A beteg rögtön azt érezhette, hogy foglalkoznak vele. Egy gyors kikérdezés, egy semmibe nem kerülő vérnyomásmérés azt üzente neki, hogy foglalkoznak vele, megindultak a vizsgálatok (ami után persze ugyanígy órákat kellett várni). 

Azok az esetek sokkal inkább hibának tűntek az elmúlt hónapokból, amikor egy sürgősségi osztályt megjárt beteget hazaengedtek, aztán meghalt (persze ez sem mindig egyértelműen az orvos hibája). Írtunk olyan esetről is, hogy egy vidéki kórházban csak úgy voltak képesek ellátni az ügyeletet, hogy egy fiatal urológus szakorvosjelölt volt szolgálatban, neki kellett volna bonyolult és rizikós eseteket kivizsgálnia. 

Az utóbbi időben már azt láthattuk, hogy a magyar egészségügyi rendszer régóta megoldatlan problémái szinte mind a sürgősségi osztályokon kulminálódnak:

• ha a beteg csak hetekkel későbbre kap időpontot laborvizsgálatra, ultrahangra, CT-re, inkább bemegy a sürgősségire, mert ott néhány óra várakozás után ezeket mégiscsak el kell végezni. 
• Az emberek sokat dolgoznak, a kórházak-rendelőintézetek nyitva tartása nem igazodik ehhez, a magyar egészségügy nagy része pénteken kora délután bezár. Hétvégén van idő orvoshoz menni napok-hetek óta húzódó panaszokkal, irány a sürgősségi osztály.
• A szociális ellátórendszer nem tud mit kezdeni a magukra maradt idősekkel, a hajléktalanokkal, az alkoholistákkal, az olcsó drogokra rákattant reménytelen emberekkel, ők is nagyrészt a sürgősségi osztályokon landolnak.
• A háziorvosok egy része az alapgyógyszerek felírásán kívül nem vállalkozik komolyabb vizsgálatokra, így ők is az SBO-ra küldik az embereket. Ez persze részben érthető, ki vállalja a felelősséget azért, ha egy erősebb fejfájás, a nem múló rossz közérzet vagy egy nehezen meghatározható hasi fájdalom komolyabb baj előjele.
• A sürgősségi osztályok saját problémája, hogy az oda érkező betegeket sokszor nem tudják gyorsan továbbítani a kórház egyéb osztályaira, mert ott sincs elég hely vagy elég szakorvos.

A mostani rendelet 20 év után végre kötelezővé teszi a betegosztályozást, és bevezeti azt, amit a szimpla józan ész alapján már húsz éve is be kellett volna vezetni. A rendelet előírja, hogy

• a sürgősségi osztályokon foglalkoztatni kell olyan érettségizett diszpécsert, akinek az a feladata, hogy fogadja a beteget, felvegye az adatait, tájékoztassa őt, segítsen neki eligazodni, a várakozás közben is kapcsolatot tartson vele, kezelje a dokumentációját.
• 10 percen belül el kell végezni egy orvosnak vagy egy szakképzett triázs nővérnek a beteg osztályozását.
• Aki a halasztható és nem sürgős eset kategóriába kerül, azt januártól a sürgősségi osztály szervezetébe illeszkedő Akut Alapellátó Egységbe kell irányítani.

Ebbe az alapellátó egységbe kerülnek azok, akik várhatóan nem szorulnak kórházi bennfekvésre, labordiagnosztikára, ultrahangra vagy sürgős szakkonzíliumra. A nem súlyos eseteket tehát leválasztják a többiekről, hogy a többi szakorvos jobban tudjon koncentrálni a komolyabb problémákkal érkezőkre.

Az akut alapellátó egységekben orvos vagy szakképzett ápoló foglalkozik a betegekkel: fizikális vizsgálatot végez, tanácsod ad, vércukorszintet mér, EKG-t csinál. Mivel halasztható esetekről van szó, megmondja a betegnek, hogy másnap, a hétvége vagy az ünnepek elmúltával melyik szakrendelőben vagy kórházi osztályon vizsgáltassa és kezeltesse magát tovább. Itt még a receptfelírás sem lesz kötelező.

Ezt a rendszert a nagyobb kórházak már ma alkalmazzák. Néhány helyen csak triázs van, alapellátó egység még nincs, több helyen pedig még semmi nem valósult meg ezekből. Varga Csaba, a szakmai kollégium Oxyológia tagozatának a vezetője a Népszavának azt mondta: mostantól mindenütt kell triázsolni, az ország 59 sürgősségi ellátóhelye közül a nagyobbakban, azaz mintegy 30-ban lesz akut alapellátási egység is. Ettől az új részlegtől a szakma azt reméli, hogy legalább negyedével rövidíti le a várakozási időt a valódi sürgősségi ellátásban. 

Ennek megvalósítása azonban több szempontból sem lesz könnyű. A rendeletben szép és fontos dolgokat írtak le, de a valóság nem igazodik ehhez. Eddig is előírta például egy rendelet, hogy a különböző szintű sürgősségi osztályokon hány sürgősségi szakorvos (oxyológus), egyéb szakorvos (sebész, belgyógyász, traumatológus, neurológus, szülész), valamin rezidens vagy szakorvosjelölt kell. A Magyar Orvosi Kamara azonban már korábban jelezte, hogy sürgősségi szakorvosból állandó hiány van (külföldön is), így a rendelet előírásait a legtöbb helyen nem képesek teljesíteni. 

Az új rendszer bevezetése különösen nem lesz könnyű azokon a helyeken, ahol ezt most akarják elkezdeni. Rácz Jenő, volt egészségügyi miniszter, a Magyar Kórházszövetség szaktanácsadója, a Veszprémi kórház volt főigazgatója az Indexnek azt mondta: Veszprémben a 2012-2017-es uniós ciklusban alakították át a sürgősségi ellátást, akkor vezették be a triázs rendszert és hoztak létre egy alapellátó egységet is.

Fontos elv volt, hogy az alapellátó hely szervesen illeszkedjen a sürgősségi osztályhoz és közel legyen hozzá. Az önkormányzat támogatásával ezért a korábbi orvosi ügyeletet a kórházba, a sürgősségi osztály mellé telepítették át, de ez nem ment egyik pillanatról a másikra, meg kellett erről győzni az alapellátásban dolgozó orvosokat. Alapfeltétel volt az, hogy az SBO és a hozzá kapcsolódó alapellátó hely a földszinten, könnyen megközelíthető helyen legyen a gyalog és a mentővel érkező betegeknek is. Meg kellett oldani, hogy a labor és a képalkotó diagnosztika is közel legyen az SBO-hoz, legyen sokktalanító és olyan helyiség is, ahol egy beteget átmeneti megfigyelésre be lehet fektetni.

Rácz Jenő szavai szerint az építés volt az egyszerűbb része ennek, sokkal nehezebb elegendő számú, megfelelő képzettségű szakembert találni az ilyen ügyeletek tartós működtetéséhez. Rácz Jenő szerint jó elgondolás a kevésbé súlyos esetek leválasztása, de az alapellátó helyen dolgozókra is óriási felelősség hárul. A sürgősségi ellátásban ugyanis két kritikus pont van, ahol nem szabad hibázni: az egyik a betegosztályozás (triázs), a másik a hazabocsátás.

Laikus szemmel persze egyszerűnek tűnik azt mondani egy látszólag nem súlyos állapotú betegnek, hogy menjen nyugodtan haza, de ha ezután történik baj, az komoly felelősségi kérdéseket vet fel. Rácz szerint ezért nagyon fontos, hogy az alapellátó hely és a sürgősségi osztály között közvetlen kapcsolat legyen, bármilyen kétség esetén vissza tudjanak küldeni egy elsőre nem súlyosnak látszó esetet az SBO-ra, ahol el tudnak végezni egy ultrahangot vagy más ellenőrző vizsgálatot, és a legjobb, ha a beteg hazaküldéséről szóló dokumentumra minden esetben egy tapasztalt szakorvos nyomja rá a pecsétet. 

(Borítókép:  Sóki Tamás / MTI)